Új Zéland

Az ország két különálló szigete különböző adottságokkal rendelkezik, így a szőlőtermesztés is különbözőképpen alakult az idők folyamán.

Az ország éghajlata óceáni, tekintve, hogy szigetországról van szó, de az Északi sziget átlaghőmérséklete jóval magasabb, mint a Déli szigeté, amely a szőlő beérése szempontjából kedvezőbb is egyben. Ennek eredményeként az első szőlőtőkéket még a XIX. század elején angol misszionáriusok ültették az Északi szigeten. A bortermelésnek igazi lendületet azonban az 1890-es évektől, a Dalmát-félszigetről érkező bevándorlók adtak. A Déli szigeten szőlőtermesztéssel csak az 1970-es évektől sikerült jelentős eredményeket elérni (Malborough), ami nagyot lendített az Új-zélandi borok hírnevén. Itt a napi nagy hőingadozásnak köszönhetően a borok kiemelkedően frissek és intenzív aromákkal rendelkeznek. Malboroughban termelik a legjobb minőségű és teljesen egyedi Sauvignon blanc-okat. Az Északi félsziget inkább Chardonnay-t, Müller Thurgau-t, Cabernet sauvignon-t, Merlot-ot és Pinot noir-t termel kiemelkedő minőségben, habár ez utóbbi a Déli félszigeten is remekül megállja a helyét, tekintve a Pinot noir hűvösebb területi igényeire.

Új-Zélandon sok apró borászat van, amelyek termelése nem haladja meg a  2000-3000 palackot, boraikat pedig hihetetlen magas áron értékesítik. Új-Zéland bortermelésének 85%-át  viszont 4 nagyvállalat adja: a Montana, Corbans, Villa Maria és Nobilo. Szinte a teljes borexportot is ők bonyolítják le.

Új-Zélandon az igazi nagy kihívást a szőlő erőteljes vegetatív fejlődése adja, ami a jelentős csapadékmennyiségnek és a tápanyagban gazdag talajnak köszönhető. Az erős vegetatív fejlődés, vagyis a túl vastag lombozat kialakulása gátolja a fürtök beérését és beltartalmi összetételét. Ennek kiküszöbölésére használják a Henry Scott-féle művelési módot, amit Kaliforniában is alkalmaznak egyes, hasonló problémával köszködő területeken.